Ez az év is jól indul :)

A Minden egér szereti a sajtot mesejáték plakátjaMintha csak tegnap lett volna, hogy 2015-re azt kívántam magunknak, teljesüljenek az álmaink. Aztán huss, elrepült az év, az álmok meg nem nagyon tudtak lépést tartani ezzel a tempóval… Decemberben sokat bosszankodtam rajta, hogy a nagy tervekből kevés teljesült, és nem látszik még, hogy az új év másképp alakulna. Aztán a 2016-ra virradó éjjelen már tartózkodtam a meggondolatlan kijelentésektől és kívánságoktól, inkább ígyekeztem arra koncentrálni, hogy az év eleje tartalmasan teljen. Akár ezért, akár a szerencse, vagy a sors közbenjárására, most (február 1-én) már 6 új bemutató körvonalai látszanak, és három színdarab próbái már el is kezdődtek, vagy el fognak kezdődni februárban.

A Szív-Kamara Színházban Orgon lehetek, a Proscenion Drámaszínpad vendégművészeként Zakariás (Urbán Gyula, Minden egér szereti a sajtot című mesejátékában), márciusban a Csepp Színház bemutatója lesz a Háry János, ahol a bíró bőrébe bújhatok és készülődik egy musical darab is, ami nagyon megdobogtatta a szívemet, de erről majd később írok részletesen. Anyaszínházam, a Hétköznapi Broadway Hősök társulat berkeiben pedig producerként próbálom ki magamat.

Énekesként is szép feladatok várnak, szólóban február 5-én lépek fel először egykori iskolám – a “Jókai” – alapítványi bálján, az Old Songs Duónak március 1-jével indul az év (zártkörű rendezvényen énekelünk majd), a Tom Jones est mellett egy másik, sanzonosabb műsor előkészítése is zajlik, miközben készülnek első saját dalaim és idén végre újból indulok majd több énekversenyen is.

2 hozzászólás: Ez az év is jól indul :)

  • Tamaskovics Róbert  írta:

    Ez az Gábor! Nagyon örülök, hogy jó évet kezdtél, drukkolok és remélem, dolgozunk még együtt. Csak így tovább!

    • orbang  írta:

      Köszönöm! Igyekszem kihozni az évből és magamból a maximumot, és ha rajtam múlik dolgozunk még együtt! 🙂

Írd meg a véleményed

Az alábbi HTML tagokat használhatod a hozzászólásban: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>